„Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre – rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.”
Elisabeth M. Gilbert
Az életünknek számos területe van, ahol igyekszünk helytállni, ahol jól szeretnénk érezni magunkat, amiben örömünket szeretnénk lelni. Fontos, hogy jól működő kapcsolatokban éljünk, hogy biztonságot adó szűkebb (pl. család), és tágabb (pl. barátok) társas hálónk legyen. Továbbá fontos, hogy a munka világában is megtaláljuk a helyünket, hogy olyan tevékenységgel töltsük a napjaink nagy részét, amit szeretünk, amiben ki tudunk teljesedni. Az is alapvető kérdés, hogy jól érezzük-e magunkat a testünkben. És az is, hogy van-e olyan eszköztárunk, amely segítségével le tudjuk vezetni a mindennapok során felgyülemlett feszültséget, fel tudunk-e töltődni, hogy aztán nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban mehessünk tovább.
Számos olyan egyszerűbb, vagy mélyebben gyökerező elakadás lehet, amely meggátol minket mindebben. A felnőttekkel való munkában alkalomról alkalomra felgöngyölítjük, kibontjuk a problémás, elakadt területet, megnézzük annak kapcsolatát az élet többi területével. Feltárjuk tágabb és szűkebb kontextusát, és közösen olyan megoldásokat keresünk, amelyek közelebb viszik a személyt a céljaihoz, a jól-léthez.