Párterápiás konzultáció
„A szerelem nem egy megmagyarázhatatlan rejtély, és nem is egy őrült illúzió. A szerelem a végső túlélési mechanizmusunk. Arra születtünk, hogy kapcsolódjunk másokhoz.”
Dr. Sue Johnson
Alapvető emberi igényünk, hogy miután „kirepülünk” a származási családunkból, megtaláljuk azt az embert, aki a párunk lesz, aki számára fontosak vagyunk, akivel megosztjuk örömeinket, bánatunkat. Aki a támaszunk, és aki támaszai mi vagyunk a mindennapok viharaiban is. Azonban a kezdeti boldogság után az esetek egy részében valami elromlik, nem működik jól a kapcsolat, vagy az egyik, vagy a másik fél, vagy mind a ketten elégedetlenek, sértettek, szomorúak, családottak és magányosak lesznek. És itt van az a pont, ahol sokan feladják a küzdelmet, és jobbnak látják, ha külön utakon mennek tovább. Viszont azok a párok, akikben ott van a szeretet emléke, az odafordulás igénye, a közös élet megmentésének vágya, azoknak szívből ajánlom, hogy vágjanak bele a párterápiába. A párkapcsolaton való munkához energia és nekiszentelődés kell, ami váltakozó mértékben van jelen a párok tagjaiban a munka kezdetekor. De csodálatos látni, hogy ahogyan elindul a közös párterápiás munka és a pár tagjai elköteleződnek egymás megértése, az igények feltárása és egyeztetése mellett, úgy alakul át a kapcsolat, születik meg a megbocsátás, a megértés és éled újra a szeretet, szerelem és vágy egymás felé.
„A veszekedések valójában a kapcsolódás elvesztése miatti tiltakozások. Amikor a partnerek dühösen kritizálják egymást, valójában kétségbeesetten próbálják visszanyerni a másik érzelmi válaszkészségét.”
Dr. Sue Johnson
Családterápiás konzultáció
Az egész család részvételét a konzultációs folyamatban akkor szoktam javasolni, amikor a szülőkonzultáció, vagy a gyermekkel való találkozások (pszichodaignosztikai folyamat) során arra derül fény, hogy a családi kapcsolatok rendszerében van elakadás. Ilyen lehet például, amikor a gyermek viselkedésének változásai, vagy tünetei összefüggenek a család működésében megfigyelhető problémákkal, nehézségekkel. Amikor mindenki ott van, amikor együtt beszélget, játszik a család, akkor alapvetés, hogy minden családtag véleménye ugyanolyan fontos. Minden egyes családtagot, és a család működésének dinamikáját szeretnénk minél jobban megérteni, és segíteni abban, hogy a család tagjai is értsék és tudják jól szeretni egymást. A végső és legfontosabb célunk az, hogy az adott családban minden egyes családtag a lehető legjobban érezze magát. Éppen ezért a fókusz sosem azon van, hogy megkeressük a „bűnbakot” és hibásokat kiáltsunk ki, hanem hogy egymás megértésen kersztül segítsünk kialakítani azt a családi működést, ami mindenkinek megfelelő, amelyben mindenki fontosnak, értékesnek és szerethetőnek érzi magát.
A pár- és családterápiás konzultációkat páros vezetéssel végzem, Rév Szilvia pszichológus kolléganőmmel.
